Akkor hát kezdjük.
Mint sok mindenki más, én is blogolni kezdtem, és ez nem csupán másolás. Próbáltam G-portálon, és jó érzés kiírni magunkból azt, amit érzünk. A mostani életben a blogolás csöppet sem szokatlan, én pedig úgy döntöttem, folytatom ezt a "hagyományt".
Szeretem. Eddig próbáltam elhitetni magamat azzal, hogy ez csak egy ábránd, és mindez megoldódik, ha pár napot nélküle töltök el.
Nem oldódott meg, sőt. Mintha sűrűsödnének bennem a gondolatok, a vágyaim és a képzeletem egyre élénkebb képeket mutat álmaimban. Olyanokat, amiktől nem akarok elszakadni, és sírni kezdek, mikor reggelente egy-egy vágyálomtól elszakítva ébredek az ágyamban.
Csak képzelet volt, nem a valóság, és soha nem is lesz az. Nem tudom, mit is várok a világtól - talán teljesít egy teljesen képtelen dolgot? Én és Ő?... Ugyan.
Hisz mást szeret. Őt pedig más szereti. Én is szeretem, de Ő nem veszi észre. Jelek, ugyan minek... Ha valaki semleges valaki számára, észreveszi azt, nem? Hát én észreveszem. Úgy tekint rám, mint egy hátköznapi emberre, és nem úgy, mint arra az öntelt libára.
Mintha jogom lenne hozzá, hogy magamhoz vegyem. Bárcsak elragadhatnám a többiek elől, és örökre magamhoz láncolhatnám. Akkor nem kéne attól félnem, hogy nem lehet az enyém.
Mintha megpecsételnék vele valamit, ami sose létezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése