Vágy. A lelkem mintha ketté akarna szakadni, és a két fele egymás ellen dolgozik. Az egyik szereti Őt, és bármit megtenne, csak azért, hogy megkaparintsa azt a fantasztikus "jutalmat", amiért bármit képes lennél feláldozni. A másik pedig csak csendben tűri, amint elhalásszák előle Őt, és valaki olyan kaparintja meg, akihez sokkal jobban illik. Mindenki őket képzelné el együtt, én pedig kimaradnék a képből. Lecsúsznék róla, és soha nem lehetne az enyém.
Harc. Folyton megy a harc a lelkemben, ezért a valakiért, a lelkem két darabja viaskodva próbál felülkerekedni a másikon a józan ész pedig cserbenhagy. Mikor is láthattuk józan ész példáját, mikor a szerelemről volt szó? Semmikor. Mintha olyankor megszűnne, és a szívünk vezetné a tetteinket. Mintha mindenki szeme vakká lenne, és csak az érzések uralkodnának felettünk.
Ez a szerelem, gyógyíthatatlan és szenvedélyes. Örök tűz, és örök érzelmek. Örök szín az életben a harmónia és a boldogság együttese.
De mindez semmit sem ér, ha nem a megfelelő emberrel próbálkozunk. Én úgy hiszem minden egyes alkalommal, hogy megtaláltam a megfelelőt, utána pedig elmúlik az érzés, és a végtelen csalódás veszi át a helyét. Nem lehet több is az Igaziból. Csak egy van belőle, én pedig azzal akarom tölteni az életem, hogy megtaláljam őt.
Akárhol is legyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése